Köszöntelek Betérő!

Ahogy belegondolok, életem folyamán mindig tanultam valami újat. Nem nyugszom meg soha. Elég nagy fába vágtam most a fejszémet, a web-fejlesztés alapjait kóstolgatom.

2013. június 21., péntek

Újabb lépés

Lássunk néhány alapvető formázási lehetőséget.
Amikor a HTML szerkesztőben írunk, a sortöréseket, bekezdéseket attribútumok segítségével tudjuk létrehozni. Az előző leckében létrehoztunk egy kezdetleges weboldalt, melyre tetszőlegesen írhatunk különböző hosszúságú szöveget. Ám, ez nem úgy működik, mint egy szövegszerkesztő. Tehát, a sortöréseket, bekezdéseket nem tudjuk simán az enter billentyű lenyomásával létre hozni.

Erre valóak pl. az alábbi tagek:

bekezdés „paragrafus” közé írt szöveg

nyitó tag nélküli sortörés

Bekezdések és sortörés

Megfigyelhető a különbség. Míg a bekezdések közötti távolság akkora, mintha üres sort hagytunk volna, a sortörésnél ez a távolság kisebb.

Sortöréseket természetesen a bekezdéseken belül is hozhatunk létre

Fejlécek – a szöveg tagolásához elengedhetetlen, címek, fejezetek, bekezdések kiemelésére szolgál

címsor1

címsor 2

címsor 3

címsor 4

címsor 5

címsor 6

Alapbeállítással így néznek ki a címsorok

Megfigyelhetjük, hogy különböző betűnagyságú címsorokat hoztunk létre, melyek mind új sorban és bekezdésben kezdődnek. mégsem kellett bekezdés, vagy sortörés taget alkalmaznunk.

Itt következzék egy rendhagyó tag, mely nem nyitó- és záróelemből tevődik össze:

Egy folyamatos vízszintes vonalat tudunk így létre hozni, ami szintén a tagolásban játszik szerepet.
Ez végigfut az oldal teljes szélességében

Szövegen belüli formázások:

dőlt betűs „italic” szöveg
félkövér „bold” betű
aláhúzott „underline” szöveg
áthúzott „strong” szöveg
készíthetünk felső vagy alsó indexet.
A sorokon belül, tetszés szerint  nagyíhatunk vagy kicsinyíthetünk egy-egy részletet.

Mindez böngészőben így néz ki

A fenti lehetőségeket tetszés szerint kombinálhatod. Játssz velük bátran, kísérletezz!

Ahogy látom, éppen elég elfoglaltságot ad a ma eddig leírt rész, így legközelebb nézünk meg  néhány, bönészők által is támogatott betűtípust,valamint most már tényleg színezgetünk is. :)